A görög drámában már csak egy kérdés nyitott
Az IMF részvétele a görög hitelprogramban már nem tűnik akadálynak, de a hitelezők által javasolt 50 milliárd eurós privatizációs különalap ügye még kérdéses.
Az IMF részvétele a görög hitelprogramban már nem tűnik akadálynak, de a hitelezők által javasolt 50 milliárd eurós privatizációs különalap ügye még kérdéses.
Kompromisszumos javaslat született a különtárgyalásokon a görög mentőcsomagról hétfőn hajnalban, jelenleg ezt tárgyalja át az európai állam- és kormányfők plénuma – jelentette be Donald Tusk Európai Tanács-elnök szóvivője.
A vasárnapi népszavazás eredménye nagyon sajnálatos Görögország jövője szempontjából – mondta az Eurócsoport elnöke.
A görög népszavazás előtt két nappal még nagygyűlésre hívta össze híveit a görög kormányfő, és arról beszélt, hogy méltósággal maradnak bent Európában, és nemet kell mondaniuk azokra, akik terrorizálják őket.
Összecsapások voltak Athén központjában a rendőrök és a tüntetők között, a rendőrök könnygázgránátokat vetettek be.
Az arany ára emelkedhet, ha a görög népszavazáson az EU-csomagot elutasító "nem" szavazatok győznek.
A görög népszavazás előtt két nappal a közvélemény-kutatások hihetetlenül szoros befutót ígérnek. Egyelőre a nemek vezetnek.
A görög bankszövetség vezetője közölte, hogy a bankoknak egymilliárd eurónyi likviditási tartalékuk van, ami hétfőn elfogy – jelentette a Reuters.
Bár az eurózóna mentőalapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) szerint Görögország hivatalosan csődben van, a szervezet mégis úgy döntött, egyelőre nem követeli Görögországtól teljes tartozásának visszafizetését azt követően, hogy Athén nem törlesztett időben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).
Görögország nem fog éhen dögleni, nagyon messze van a világ valóban szegény országaitól, és a görög nép nem dologtalan. Csak éppen a dolog nem egyenlő a munkával. A munka az a tevékenység, amelynek során az ember több értéket termel, mint amennyit felél – válasz Tamás Gáspár Miklósnak.
Görögország nem fizette ki határidőre azt az 1,6 milliárd eurót, amivel a Nemzetközi Valutaalapnak tartozik. Ez elvileg csődeseménynek számít. A bankokat hétfőn bezárták, és 60 eurós tőkekorlátozás van érvényben. A görög gazdaságot a Fitch Ratings is leminősítette.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak ma Brüsszelben az eurózóna országainak állam- és kormányfői, hogy megpróbáljanak megoldást találni a görög válságra. Először a déli órákban az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei ülnek asztalhoz, a csúcsvezetők pedig este tárgyalnak a kérdésről.
Egy nappal az euróövezeti vezetők tanácskozása előtt több ezren tiltakoztak Athénban a megszorítási politika ellen.
Ukrajna és Görögország egyaránt az államcsőd szélén áll, és az összeomlás után még mélyebbre süllyedhet a válságban. Igaz, bebukott országok gyors talpra állására is van példa.
Görögország alig tudta törleszteni az IMF-adósságrészt a múlt héten, ehhez lényegében az IMF-től vett fel újabb hitelt – írja a Financial Times.
A görög pénzcsapok elzárására készülnek a nemzetközi szervezetek, emiatt könnyen előfordulhat, hogy Görögország sorsa szeptemberre beteljesül: teljes csődbe megy egy övezet. Közben spanyol tartományok és olasz városok sora került csődközeli helyzetbe. Egyre égetőbb a kérdés: meddig akar ezeknek a csontvázaknak a semlegesítésében Európa elmenni.
Március 8-án indítaná és március 11-én le is zárná a magánhitelezők adósságcseréjét a görög kormány a hétvégén született megállapodás szerint.
Súlyos következményei lennének annak, ha Görögországot hagynák rendezetlen körülmények között csődbe menni - vélték csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A lengyelek 54 százaléka szerint a 2012-es év anyagilag nehezebb lesz az előzőnél; leginkább állásuk elvesztésétől, valamint az árak és adók növekedésétől tartanak - derül ki a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet friss felméréséből.
Görögország törlesztésképtelenné válásának azonnali hatásai valószínűleg kezelhetők lennének, és sokkal kisebb kárral járnának, mint az amerikai Lehman Brothers nagybank összeomlása, de csak akkor, ha a politikai döntéshozóknak sikerül megakadályozniuk a következmények járványszerű átterjedését más, sokkal nagyobb adósokra, például Olaszországra - vélekedtek a szerdai EU-csúcs elé időzített helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.